A smaragdszemű lány

A decemberi nap bágyadtan sütött be a Flatco albérlet ablakán. Anna jólesően nyújtózkodott az ágyban. „De szépet álmodtam” – mosolyodott el. Álmában Petivel, a szerelmével a Gundelben vacsoráztak, a fiú egyszer csak fél térdre ereszkedett és egy mesés Forevermark gyémántgyűrűt húzott elő. „Leszel a feleségem?”

Biztosan azért álmodtam, mert ma van az évfordulónk, gondolta a lány. Öt éve, 2015. december 2-án találkoztak először. Az Operettszínházban nézett meg egy darabot a barátnőjével és a szünetben szó szerint beleütközött a fiúba egy lépcsőfordulón. Barbara, a barátnője, aki ritkán ért rá, mert az Experidance-ben táncolt, ismerte Petit és bemutatta őket egymásnak. Persze innen még közel egy év kellett, hogy összejöjjenek, de a lány szerette a decemberi dátumot, így ő mindig onnan számolta a kapcsolatukat. Petire nem lehetett azt mondani, hogy elsieti a dolgokat. „Kicsit kocka”, fordult a fiú felé a lány és röpke csókot lehet az arcára, mielőtt kibújt a meleg paplan alól. Már kapta is fel a távirányítót, hogy bekapcsolja a Fisher klímát és fűtsön vele egy kicsit. Nem szerette a telet, lelombozta a sötétség, ezért amikor lement a nap, jobb híján a Schreder lámpákat bámulta az utcán. Gyorsan megmosakodott, az arcára a Petitől szülinapra kapott Vagheggi krémet kente, kisminkelte gyönyörű zöld szemét, aztán leült kávézni. A falon egy Balaton látkép lógott, Andrea Piacquadio fotózta a naplementét a balatonlellei Yachtclub-ból. Anna szerette a Balatont, de elbűvölte a főváros is, élvezte a nyüzsgést, a város lüktetését. Bár mostanában, a Covid-helyzet miatt alig lehetett embert látni az utcán és az éttermek is bezártak.

„Hello, hugi” jött az üzenet Gergőtől, a bátyjától. Gergő jogász volt, az Allen&Overy-nél dolgozott és éppen a második diplomáját szerezte építészmérnök szakon. „Ezt kapd ki, milyen gyönyörű!” írta a fiú egy kép mellé. A képen az Eötvös12 Villapark főépületének látványterve látszott, amely egykor a Svábhegyi szanatórium volt. Tényleg szép, gondolta a lány és egy smiley-t küldött vissza. Gergőnek szokása volt kora reggel dolgozni, ebben különböztek, a lány az első kávé előtt használhatatlan volt.

„Szeretlek, este találkozunk” firkantotta egy 3M post-itre Petinek és már indult is kifelé. Az ajtóban belebújt a bélelt csizmába, amit az e-cipőről rendelt. Ez jó vétel volt, futott át az agyán. Szeretett online vásárolni, korábban sokat rendelt a brands.hu-ról, mostanában meg mindenki arról beszél, hogy mennyire előretör az online vásárlás. Csermely Ákos Reboot Hungary-jén is gyakran ez a téma, nemrég pedig egy Roland Berger cikket olvasott erről valahol. Retargeting, azt hiszem így hívják, amikor folyton ugyanabba a hirdetésbe botlom, gondolkodott el. Ezek a közösségi média hirdetések pedig hatottak rá, a legtöbb információt innen szerezte. Könyveket is gyakran rendelt, nemrég Trunk Tomi Kintsugi könyvét a Lírától, korábban pedig Őrfalvy Gusztáv Két világ között című könyvét. A Férfimunkák.hu-ra is így talált rá, amikor a szüleinél meg kellett javítani a csapot.

Elkések, villant az agyába és gyorsan kilépett az ajtón. A GE-nél dolgozott, ami nem volt messze, nyáron ezért gyakran biciklivel járt, de télen maradt a tömegközlekedés. Amíg a buszra várt, kicsit irigykedve gondolt Petire, aki ITszakember volt és a Liferay-nél dolgozott programozóként. Ők home-office-ban voltak már egy ideje, így Petinek nem kellett korán kelnie. Ilyenkor télen nem utálta annyira a maszkot, amit kötelező volt hordani az utcán is, mert kellemesen melegítette az arcát. A busz elhaladt a Duna Plaza majd a Bunge épülete előtt és lassan megérkezett a GE központba. Ez egy város volt a városban lenyűgöző új irodaházakkal, köztük zöld parkokkal. Nyáron szívesen üldögélt kinn vagy sétált le a Dunapartra, de most szaporán lépdelt az épület felé. A földszinten elhaladt a H1 Systems hőkamerás beléptetője előtt, ami automatikusan mérte az emberek hőmérsékletét és felgyalogolt a harmadikra. Liftezhetett is volna, de ennyi mozgás kellett reggelente, sokkal több sajnos nem fért az idejébe, sokat dolgozott. „Bezzeg az öcsém”, jutott eszébe. Levente csak 6 évvel volt fiatalabb nála, de mintha egy másik világhoz tartozott volna. „Z-generáció”, mormolta magában és eszébe jutott, mit olvasott Steigervald Krisztián könyvében a generációk harcáról. Ő nem harcolt, de meg volt a véleménye Leviről, aki nem vette komolyan az életet, legalábbis Anna szerint. Folyton világmegváltó terveket szőtt, önkénteskedett egy sor civil szervezetnél, de közben minden állásajánlatot visszautasított, pedig a Dyntell-től keresztül az ABBYY-ig, sokan szívesen alkalmazták volna. A srác egy zseni volt, az USA-ban járt egy ideig egyetemre, a JK Education szervezeten keresztül került ki. Egy ideig a Trekhunt-nál dolgozott, mostanában pedig hackathonokra járt, tavaly megnyerték a JunctionX-et. Levi igazán élvezte az életet, amikor éppen nem állásinterjún volt vagy önkéntesként segített valakit, akkor a Superfly-ban ugrált órákon keresztül. A trambulinpark Annának is bejött, néha ő is ott vezette le a feszültséget.

„Szia Gréti!” köszöntötte kolléganőjét, aki gondterhelten bámulta a telefonját. „Nem értem, miért tette le Áron a MyKi óráját” mondta Gréta. Áron másodikos volt és egyedül járt iskolába, ezért egy olyan GPS órát viselt, amin keresztül a szülei felügyelhették. „Nem most van tesi órán?” kérdezte Anna. „De tényleg, ezt elfelejtettem, testnevelés órán mindig leveszi”, nyugodott meg Gréta. Áron imádta a mozgást, már óvodában is az Ovi-Sport pályán töltötte legszívesebben az idejét. Gréta Biatorbágyon lakott, reggelente a Stadler vonattal járt be Budapestre. Szeretett vonatozni, mert olyankor volt ideje olvasni, most éppen Paola Diana Saving the World című könyvét olvasta. Gréta a munkája mellett aktivista volt, a női egyenjogúságért harcolt. A nagylánya, Emma egyetemre járt és közben HR gyakornokként dolgozott .A MADS-en keresztül szerezte az állást és szerette nagyon.

Anna pr-szakember volt, rajongott a munkájáért. A kevés szabadidejében civil szervezeteknek segített – talán mégis volt valami közös benne és Leviben – mostanában a Down Egyesület kommunikációját támogatta. Délelőtt anyagokat írt, aztán megebédelt a kantinban. Desszertnek engedélyezett magának egy MARS csokit, aztán felhívta az édesanyját

Panni néni gyerekorvosként dolgozott a Heim Pál Kórházban, nagyon elfoglalt volt, ritkán ért rá beszélgetni. Annának most szerencséje volt, az anyukája felvette a telefont. „Kemény délelőtt volt” mesélte Panni néni. Két gyereket hoztak be szénmonoxid mérgezéssel, de már jól vannak. Anna sosem értette, miért nem szereltet fel mindenki szén-monoxid jelzőt az otthonába. Ő pár éve minden családtagjának azt vett karácsonyra a Resideo-tól, számára alap volt, hogy csökkentse a felesleges kockázatokat. Idén az édesanyjának WIWE-ot vesz, egy mobil EKG-készüléket, amivel előre lehet jelezni a szívleállást. Panni néni ugyan nagyon egészségesen él, a Mormon Egyház tagja, úgyhogy sem alkoholt, sem kávét nem fogyaszt és nem dohányzik, de Anna szerint jobb félni, mint megijedni.

A délután gyorsan eltelt, kétszer 10 percet engedélyezett magának, hogy szörföljön a neten. Ma az ingatlan-téma találta meg. Először elolvasta Balla Ákos elemzését a budapesti ingatlan piacról, aztán a Regus közleményét a co-working irodákról végül megnézett egy GSE hirdetést. Nem volt nap koronavírus hír nélkül, bár a lány ezekre ritkán kattintott rá, önvédelem volt, nem akart rettegni. De most elolvasta Duda Ernő, a Solvo vezérének interjúját, az ő véleményére adott.

Peti hívta. „Merre jársz?” kérdezte a lány. „A Gaál Mózes utcában vagyok, még beugrom az ÚjHÁZ Centrumba és 6-kor felveszlek, jó?” hadarta Peti. Nem volt a szavak embere. Az ÚjHáz Centrumot értette a lány, Peti éppen az édesapjának segített a lakásfelújításban. Az apukája agrármérnök volt, Szolnokon dolgozott a Malagrow-nál és az volt a hobbija, hogy rendszeresen felújította a lakását. Most a fürdőszoba volt soron. Szegény Éva néni, Peti anyukája ilyenkor már csak lemondóan legyintett. Ő az állattartásban élte ki magát, két kutyája és két macskája volt. Annáék gyakran vittek Royal Canin állateledelt nekik. De mi lehet a Gaál Mózes utcában?

6-kor lecsukta a laptopot és lesétált az előcsarnokba. Amíg Petire várt, egy Forbes magazint olvasgatott, volt benne egy érdekes írás Kristóf Györgyitől, a Hammel&Hochreiter-től, a női cégvezetőkről. Annát érdekelte a téma, az volt az álma, hogy egyszer saját pr-ügynökséget alapít, majd, ha már elég pénze lesz rá. De most még csak 25 éves, van ideje.

Peti csak 2 percet késett, bár nála már ez is sok volt, igazi kockaként nem szerette a késést. Anna pedig folyton elkésett, ebből voltak vitáik. Úgyhogy most nagyon eredményesnek érezte magát, hogy nem rá kell várni.

„Van számodra egy meglepetésem”, mondta a fiú. A Gellérthegyhez mentek. Anna kérdőn nézett rá, de a srác csak mosolygott. „Gyere velem”, vezette kézen fogva egészen a Sziklakápolnáig. „Hát nem felejtette el az évfordulót!” dobbant meg Anna szíve. Anno itt, a Sziklakápolnánál volt az első randijuk. Most egymást átölelve nézték Budapest fényeit. Aztán a fiú letérdelt és elővett a zsebéből egy piciny dobozt Feil felirattal. Anna szemét elfutotta a könny. „Leszel a feleségem, smaragdszemű lány?” kérdezte a fiú. „Igen” suttogta Anna, ámulva nézve a gyönyörű zöld köves gyűrűt, amit Peti az ujjára húzott.

Smaragd. A legkülönlegesebb mind közül.