EMERALD PUBLIC RELATIONS

Az Emerald PR alapítója Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség korábbi elnöke és Örökös Tagja.

Emerald PR Ügynökség
Lakatos Zsófia - Emerald PR Ügyvezető

„A munkám a szenvedélyem. Hálás vagyok azért, hogy pr-szakemberként dolgozhatok, mert hiszek abban, hogy a mi küldetésünk elérni: az emberek jobban megértsék egymást, elkerülve ezáltal a félreértést és a káoszt. Az ügyfeleink támogatása abban, hogy megértessék magukat, megváltoztassák az emberek hozzáállását és formálják véleményüket, ez nem egy munka. Nekünk ez az életünk.  Valami, amit csak szenvedéllyel, kitartással és szeretettel szabad csinálni.

Ezért választja sok ügyfél az Emerald PR-t. Mert értékelik a „semmi sem lehetetlen” attitűdöt és azt, hogy bármikor számíthatnak ránk. Hiszen tudják, olyan ügynökséget találni, amely velük együtt lélegzik, éppen olyan, mint egy drágakövet találni. Például egy smaragdot.”

Lakatos Zsófia Signature

Szolgáltatásaink

Stratégiai kommunikáció
Stratégiai kommunikáció
Hírnévmenedzsment
Hírnévmenedzsment
Márkaépítés
Márkaépítés
Befektetői kapcsolatok
Befektetői kapcsolatok
Marketing kommunikáció
Marketing kommunikáció
Public Affairs
Public Affairs
Kríziskommunikáció
Kríziskommunikáció
CSR
CSR
Digitális kommunikáció
Digitális kommunikáció
Személyes márkaépítés
Személyes márkaépítés

Referenciáink

Bunge Logo
Mars Logo
Honeywell Logo
General Electric Logo
Giant Logo
GSE Logo
Abbyy Logo
White Star Real Estate Logo
Frisbo Logo
Klépierre Logo

Forevermark Logo

"Az Emerald PR csapata nagyon figyelmes volt az igényeinkkel kapcsolatban, és nagy segítséget nyújtott a magyarországi kommunikációs céljaink elérésében. A csapat nagyon profi és jól ismeri a helyi médiapiacot. Zsófi és kollégái mindig a nagy képet tartják szem előtt, és kreatív ötleteket és megoldásokat nyújtanak mind az online, mind az offline dimenziókban. Nagyon élveztük az Emerald PR-ral való együttműködést, és várjuk a további közös projekteket!"

- Elina Mukhametdinova, pr-vezető
ABBYY

Forevermark Logo

"A Forevermark magyarországi bevezetési kampányában az Emerald PR biztosította számunkra azt a magas szintű szakmai támogatást, amelyre szükségünk volt, kreatív ötletekkel és "mindent kézben tartunk" hozzáállással kombinálva. A tudat, hogy van egy ügynökség, amelyre teljes mértékben számíthatunk, sokkal kellemesebbé tette a bevezetést. És mindennek tetejébe, az általában szükséges idő harmada alatt menedzselték a bevezetési kampányt, nagyszerű csapatmunkával ugrottak be és mentették meg a napot."

- Schmid Vivien, marketing igazgató
Forevermark Hungary

Klépierre Logo

"Évek óta dolgozom Zsófiával és csapatával ügyfélként. A legmagasabb szakmai és etikai normákat tartja szem előtt, maximális sikerre törekvő hozzáállással párosulva. Stratégiai tanácsai és kiváló problémamegoldó képességei támogatták sikeres magyarországi működésünket."

- Kertai Zsolt, operációs igazgató
Klépierre

Liferay Logo

"Kevesebb mint egy év alatt az Emerald segített kiépíteni a márkánkat a számunkra legfontosabb és legrelevánsabb médiumoknál. A stratégia felépítésétől kezdve a tartalomnaptár készítésén át az eseményszervezésig tudjuk, hogy számíthatunk rájuk, és hogy teljesítik, amit ígérnek."

- Kiss Dániel, Senior Marketing Specialist
EMEA, Liferay Hungary Kft

Liferay Logo

"Az Emerald már egy éve, a tervezési fázis kezdete óta részt vesz vadonatúj luxuslakóparkunk, az Eötvös12 fejlesztésében. Az együttműködés már a kezdetektől fogva gyümölcsöző volt, mivel az Emerald olyan világos megértéssel és egyedi rálátással rendelkezett a projektre, mint korábban egyetlen más ügynökség sem. Már az első találkozásunk megkönnyebbülés volt, amikor rájöttünk, hogy megtaláltuk azt a céget, amelyik képes az igazságot kiszűrni az információk kuszaságából, és megtalálni a megfelelő keveréket a célok eléréséhez; de ami ennél is fontosabb, hogy az Emeraldnak van szeme a távoli jövőre és a fejlesztő felek közötti egyensúly fenntartására. Részvételük az issue menedzsment, PR és marketing tevékenységünkben létfontosságúvá vált számunkra, a fejlesztőcsapathoz való hozzájárulásuk mindig nagy öröm és élmény."

- Gárdai János, ügyvezető igazgató
White Star Real Estate

Miért az Emerald PR?

Ügyfeleinkkel bizalmi kapcsolatot alakítunk ki, sokszor érzékeny témákat, krízishelyzeteket kezelünk, így ritkán adódik lehetőségünk versenyeken indulni, hiszen elvárás felénk a teljes titoktartás. Ezért nincs tele a polcunk szakmai díjakkal, de ügyfeleink tudják, hogy végre megtalálták azt az ügynökséget, amelyik szinkronban lélegzik velük.

Hiszünk abban, hogy pr-szakemberként komoly felelősségünk van. Mivel mi alakítjuk az emberek gondolkodását, hozzáállását és viselkedését, meg kell ismernünk és követnünk kell a szakma etikai normáit. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy munkánk közvetlen és hosszú távú hatással lehet másokra.

Public Relations Szolgáltatások